Rövid Cékla-történelem

A cékla felhasználásának története több ezer évre nyúlik vissza, étkezési célú felhasználása mellett az ókori idők óta ismerjük gyógyító hatásait. A rózsásbordó árnyalatú, édeskés ízű zöldség, a cékla a sokszínű magyar konyha mindennapos szereplője.

Mivel hozzávetőlegesen az év bármely időszakában elérhető, így számos elkészítési módját térképezte már fel szakácsművészetünk: elkészíthetjük levesként, főzhetjük, süthetjük, felhasználhatjuk vitaminsaláta vagy zöldséges tészta alapanyagaként, ezen kívül a főételt kísérve tálalhatjuk savanyúságként. A cékla továbbá a desszertek világában is megállja a helyét – különleges ízkombinációkat hozhatunk létre a céklát málnával, mentával vagy meggyel együtt például brownie-ként, illetve akár fagylaltként elkészítve.

A céklával kapcsolatos legkorábbi hiteles történelmi forrás feltehetően a Kr. e.-i 8. századból származik, az Egyiptom területén található Théba városából. A cékla őse helytörténetileg a Földközi-tenger környékéhez kapcsolható, az ott élő emberek azonban a növény gyökere helyett a levelek felhasználására fektettek nagyobb hangsúlyt. Az akkoriban fekete, illetve fehér színekben ismert céklát elsősorban gyógyászati célokra használták, lázcsillapító, valamint székrekedést enyhítő hatása miatt.

A gumós gyökér felhasználása hiteles források szerint a kora XVI. századi Európára vezethető vissza, formáját tekintve pedig leginkább a répához vagy a paszternákhoz hasonlított. Az akkor már étkezési célokra is gyakran használt céklát továbbra is számon tartották az orvoslásban.